Peter Unwin, brit diplomata 1956 júliusában kezdett el dolgozni a londoni Külügyminisztériumban, 1958-ban, egy hónappal Nagy Imre kivégzése után került harmadtitkárként a budapesti brit külképviseletre, majd 1983-ban nagykövetként ismét visszatért a budapesti brit nagykövetségre. A hatalmas ismeretanyagra, az első kézből szerzett információkra, személyes élményekre épülő könyve, amely 2006-ban jelent meg Nagy-Britaniában izgalmas, elgondolkodtató olvasmány, és a történelemben járatos, tájékozott olvasó számára is sok meglepetést és újdonságot tartogat.

Paul Sche­ffer (1954)holland politológus és közíró. Pályáját újságíróként kezdte, majd a holland Munkapárt (PvdA) Társadalomtudományi Intézetének munkatársa volt. Egy időben politikusként tevékenykedett és a szociáldemokrata elveket követő párt ideológusának számított. 2003 és 2011 között az Amszterdami Egyetemen tanított, 2011 óta pedig a Tilburgi Egyetem Európai tanulmányok tanszékének professzora. A multikulturális dráma című írása, amely 2000 januárjában az NRC Handelsblad című napilapban jelent meg, és szokatlan nyíltsággal tárgyalt addig tabunak számító problémákat, mérföldkőnek számít a bevándorlók integrációjáról folytatott hollandiai vitában.

Az érkezési oldal (Het land van aankomst) című könyvét 2007-ben publikálta, és a mű nemcsak hazájában, hanem Németországban és Nagy-Britanniában is komoly visszhangot keltett, és heves vitákat váltott ki. A magyar fordítás a 15. átdolgozott holland kiadás alapján készült.

Ha így tesszük fel a kérdést, akkor csak azt válaszolhatjuk, hogy valóban nem volt egyetlen nagy katarzis. De volt több. Néhány példaként emlékezzünk az Erdély-tüntetésre, a Duna-tüntetésre, 1989. március 15-re, Nagy Imre és mártírtársai temetésére, a köztársaság kikiáltására, az első szabad választásra. Különböző mértékben és módon, de valamennyi katartikus élmény volt.
Magyarországon a ,,létező szocializmus" nem egy nagy reccsenéssel, hanem emberek tízezreinek több évtizedes szívós munkája következtében szűnt meg."

A most megjelent kötet egy 2013-as konferencia anyagából állt össze, melyet Deák Ferenc születésének 210. évfordulójára rendezett a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, megyei ügyvédi kamara és a Zalaegerszegi Törvényszék. A könyvet Kiss Gábor, a megyei könyvtár igazgatója szerkesztette, a konferencia anyagát pedig a levéltár gyűjtötte össze.

A kötetet dr. Gyimesi Endre főlevéltáros ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint azt tréfásan megjegyezte: Deákot nem azért hívjuk a haza bölcsének, mert nem nősült meg. Tény azonban, hogy rengeteg anekdotát tulajdonítanak neki, ami a nőkkel és a házassággal kapcsolatos. Mondjuk ilyeneket, hogy „A becsületes ember megnősül, az okos nem". Mindezektől függetlenül nagyfokú szeretetéhség jellemezte, szívesen volt nőtársaságban, még szívesebben tanítgatta őket különféle tudományokra. Magatartásában azonban volt egy nagyfokú védekezés. Oka ennek az is, hogy apátlanul, anyátlanul nőtt fel, visszahúzódó személyiség volt és korán testesedett. Felesleges dolgokról nem szeretett cseverészni, így a fiatal lányok körében sokáig nem volt „menő". Később persze tudásával és bölcsességével képes volt lenyűgözni a női hallgatóságot. Érte szerelmi csalódás is, ami után már szemérmesen elzárkózott, ha szívügyekről esett szó. Életét inkább a hideg megfontolás és nem a szív irányította.

A tizenegy tanulmányt tartalmazó kötet a környezetében lévő hölgyeken keresztül Deák politikusi és emberi oldalát egyaránt az olvasó elé tárja, mely nem is választható el egymástól. Ahogy Kiss Gábor megfogalmazta: "ha nem olyan ember lett volna, amilyen, akkor nem lehetett volna sikeres, elismert, köztiszteletben álló politikus, a magyar történelem talán legmakulátlanabb államférfija."
(Zala Média Online, Információs és üzleti portál)

Csere doktor jogosan fordul a történetíráshoz: talán egyszer megszületik az a mű, amelyben sok-sok példa alapján végre a magyar nemzet elé tárják azt az amúgy egyszerű és magától értetődő igazságot, hogy a területrablók elleni ellenállásnak volt - és lehetett volna! - értelme, és, hogy az ellenállás számos átmeneti és néhány véglegesnek nevezhető sikert mindenképpen elért.

E mondatai kétségkívül utat sejtenek a jövőbe, ez pedig azt jelenti, hogy könyve több, mint egy gyilkosság szakszerű, jogászi leírása. A könyv szép írásmódjára, stílusára pedig az egyik legjobb példánk az, amit a szerző a Tisza gróf halálául szolgáló Róheim villa sorsa kapcsán ír a könyve végén: pedig egyszer talán mindenki tudni fogja, hogy itt élt gróf Tisza István magyar miniszterelnök, és itt halt hősi halált, mint Tisza István ezredes, a történelmi Magyarország utolsó elesett katonája.

Gróf Tisza halála sok tanulságot ad a magyarok számára, csakúgy, mint e méltó, igaz, szakszerű és szép kötet.
(Raffay Ernő)